A jó hír az, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekek és a fiatalok szemlátomást nem betegednek meg súlyosan, hanem csak nagyon enyhén vagy egyáltalán nem. Ezzel kapcsolatban az április 4-ei NDR-podcastjében (Norddeutscher Rundfunk – Észak-németországi Hírközlési Vállalat) Drosten professzor (prof. Christian Drosten német virológus) is megjegyezte, hogy a háztartásokon belül, úgy tűnik, csak kevesen fertőződnek meg. Lehetséges, hogy létezik egy eddig észrevétlen, a megfázásos koronavírus által kialakított háttérimmunitás.

A Stuttgarter Zeitung 2020. április 17-ei számában megjelent „A családokra nehezedő terhek – a válság idején a politikának többet kell tennie a családokért és a gyerekekért” című írásában Dieter Fuchs a következőképpen összegezte az otthonokban jelentkező problémákat:

„11,4 millió kiskorú gyermeket nevelő családot arra kényszerítenek, hogy     egyszerre oldják meg a munkával, a tanulással és a gyermekgondozással járó feladatokat, miközben legnagyobbrészt izolálják őket azoktól, akik ebben a segítségükre tudnának lenni. Hosszú távon, különösen a kisgyermekes családok számára, szinte megoldhatatlan ez a probléma. Ennek pszichikai és gazdasági következményei lesznek – olyan nehézségek, amelyekre a politika mindezidáig nem áldozott kellő figyelmet. Ezen változtatni kell. (...) Egyéni megoldásokra van szükség, amelyekről lehetőség szerint a gyermek- és ifjúsági hivataloknak kell gondoskodniuk. Máskülönben a kevésbé iskolázott és szegényebb családok ki fognak hullani a rostán, és ennek az árát leginkább a gyerekek fizetik majd meg. Fennáll a veszélye, hogy kialakul egy „Korona-generáció”. (...) Semmibe veszik a gyermekek oktatásra, szabad mozgásra és társadalmi érintkezésre vonatkozó alapjogait. A társadalom súlyos árat fog fizetni azért, hogy a szülőket és a gyerekeket hónapokon keresztül ilyen teherrel sújtja."

És amennyire igazak ezek az állítások, ugyanannyira igaz közben az is, hogy az egyes bölcsődékben, óvodákban és iskolákban helyi szinten mindent megmozgatnak annak érdekében, hogy a kényszerbezárások idején áthidalómegoldásokat találjanak, online és telefonos tanácsadást nyújtsanak és szolidaritást tanúsítsanak. Egy tanárnő pl. minden gyereket felkeresett otthon, a szülőkkel pedig naponta egyeztet az e-mailben és Dropboxban elküldött feladatokról és tevékenységekről. Egy másik, folyamatos levelezésben van a gyerekekkel. Hiszen mire is van leginkább szükségük válsághelyzetben? Arra, ami a legfontosabb: emberi kapcsolatokra, jelenlétre és közelségre.

Legalább egy felnőtt jelenlétére, aki biztosítani tudja számukra azt az érzést, hogy a koronavírus körüli izgalom ellenére minden rendben van. A gyerekek még a háborús időkben is megfelelően védve voltak, ha a felnőttek az ő belső biztonságuk, az életbe és a jövőbe vetett bizalmuk által nyugalmat és derűlátást tudtak sugározni. És a gyermekek kedvéért erre sokkal inkább képesek vagyunk, mint amennyire nélkülük lennénk. A közös játék, a meseolvasás, a beszélgetés, az éneklés, a festés vagy a barkácsolás – ezek mind segíthetnek abban, hogy a családi köteléket erősítsük. Minden, ami a közvetlen emberi kapcsolatot mélyíti, és segít a közelséget átélhetővé tenni, egyfajta lelki táplálékot jelent - ilyen időkben ez még szinte fontosabb, mint hogy mindig megfelelő étel kerüljön az asztalra.

Mit tudunk még mindezek mellett otthon és a szűkebb környezetünkben tenni? A ház körüli feladatoknál, amikor csak tudjuk, vonjuk be a gyerekeket: főzzünk, takarítsunk, rakjunk rendet közösen. Ha a felnőttek valamit örömmel csinálnak, ahhoz a gyerekek is kedvet kapnak, és szívesen csatlakoznak. Séta közben igyekezzünk a gyerekek szemével látni; mindent felfedezni, örülni a szép időnek, a virágoknak, a felhőknek és a szélnek.

És a legfontosabb: a koronavírus-válság egyik kísérőjelensége az, hogy hatására bizony felerősödött a digitalizáció jelentősége. A szociális elszigeteltség a kommunikációt az elektromos felületekre száműzte, a határok lezárása és az utazási tilalom hatására csak virtuálisan, Zoomon vagy Skype-on tudunk találkozni. Az iskolák online tanítanak, otthon pedig már amúgy is megvolt a szerepük a különböző médiáknak. Így még nehezebben vagy akár egyáltalán nem tudunk napi szinten azért harcolni, hogy korlátok közé szorítsuk a képernyő előtt töltött időt. Annál is inkább fontos egyértelműen felhívni rá a figyelmet, hogy semmi sem károsítja jobban a gyerekek és a fiatalok egészséges agyfejlődését, mint ha a testi fejlődés évei alatt túl sok időt töltenek a képernyő előtt. Különösen igaz ez a gyermekkor első éveire, amikor az agy a leggyorsabban fejlődik – ezért ebben a korban így hangzik az aranyszabály: Három éves kor alatt – a képernyő sötét marad!”

Ezzel kapcsolatban most különösen ajánlott forgatni a Bündnis für humane Bildung (Szövetség az Emberi Oktatásért) által összeállított és kiadott „Egészségesen felnőni a digitális médiaeszközök világában” című médiatanácsadót. Egyrészt a független kutatások révén megfelelő tudományos hátteret kínál a neurobiológiai összefüggések megértéséhez, másrészt arra is felhívja a figyelmet, hogy a fiatalok agya nagyobb érzékenységgel reagál az elektroszmogra, továbbá segítséget nyújt abban is, miképp tudjuk a gyermekeinket a cybermobbing (internetes bántalmazás) valamint az internet és a közösségi hálók egyéb negatív hatásaitól megvédeni.

Különösen fontos, hogy a képernyő helyett hogyan biztosíthatunk a gyerekeknek és a fiataloknak olyan pozitív élményeket, amelyek a koruknak megfelelő ösztönzést tudnak nyújtani a tanuláshoz és a fejlődéshez. Az emberi agynak kb. 16 évre van szüksége ahhoz, hogy a homloklebeny ellenőrző központja megfelelően éretté váljon az önálló gondolkodás, a felelősségtudat és az autonóm lelkiismeret működéséhez.

Mivel lehet azonban leginkább elősegíteni az agy megfelelő fejlődését? Az egész testtel végzett tevékenységekkel! Ahogy az agykárosodott csecsemők fejlesztésekor is gimnasztikát alkalmaznak, ahol az egyes mozdulatok révén a károsodott területek a regenerációhoz az ösztönzést és a támogatást a nem károsodott részekről kapják, úgy ezt hangsúlyozzák érdekes módon a demencia megelőzésére vonatkozó javaslatok is. Nem a keresztrejtvényfejtést vagy a fejszámolást ajánlják, hanem a testi ügyességi-, koordinációs és mozgásos gyakorlatokat. Mindezek mellett a művészeti tevékenységek, pl. a festés, az agyagozás, az éneklés, a zenélés, a komédiázás vagy a bábszínházi játék, valamint a klasszikus iskolai tevékenységek, pl. a kéz számára megerőltető írástanulás vagy az egész testet igénybe vevő tevékenységek segítik elő a legjobban az agy megfelelő fejlődését. Az érintőképernyőn alkalmazott „elhúz és érint” mozdulatok viszont nem alkalmasak erre, mivel ilyenkor a test saját aktivitása és a komplex szenzoros integrációt elősegítő mozdulatok egyáltalán nincsenek jelen.

Még a látási folyamat is pont ellenkezőképpen zajlik, ha a képernyőre nézünk, mint ahogy az egy egészséges szem esetén egyébként végbemegy. Nézéskor a szemünk izmai aktívan mozgásban vannak, hogy képesek legyenek a szó valódi értelmében érzékelni azt, amit meg szeretnénk figyelni. Ezzel szemben a képernyő előtt ülve azt látjuk, hogy a kép van mozgásban, a szem izmai pedig megmerevednek és inaktívvá válnak. A már kifejlődött agyszerkezettel rendelkező felnőtteknél nem jelent akkora gondot, ha a munkájuk vagy magánjellegű ügyeik miatt akár hosszú időn keresztül is a számítógép előtt ülnek, de a gyerekeknél és a fiataloknál azt eredményezi, hogy a szemük érése ingerhiányos környezetben megy végbe.

Milyen következményekkel jár ez? A gyermekek hozzászoknak, hogy mindig egy, már meglévő séma szerint reagáljanak. A fejlődésük során a fantázia, az empátia és az önálló gondolkodás korlátok közé lesz szorítva. Ezért is alapelv a Waldorf-pedagógiában, hogy a fogyasztás helyett az egyéni kezdeményezéseket támogatják, és hogy az egyes feladatokat a gyerekek megtanulják maguk is elvégezni, mielőtt a számítógépnek delegálnák azt – ezek által segíthetjük elő legjobban az emberi kulcskompetenciák kifejlődését. A pedagógusok számára hasznos lehet az Edwin Hübner professzor által kidolgozott médiapedagógiai Waldorf-tanterv, amely számos javaslatot ad számukra, hogy hogyan tudják a diákjaiknál a szükséges médiakompetencia és médiaérettség kialakulását kreatív módon elérni. Ugyanitt kell említést tennünk az Allianz ELIANT kezdeményezésről, amely a „Bündnis für humane Bildung“ szövetséggel közösen a képernyőmentes óvodákhoz és iskolákhoz való jogunkért száll síkra.

MEGJEGYZÉS: Folyamatban van a könyv további, Michaela Glöckler által írt fejezeteinek fordítása és – akárcsak a német eredeti kiadvány – ez is e-book formájában lesz elérhető annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban minél szélesebb közönséghez jusson el.

További információkért az info@eliant.hu címre lehet írni a folyamatot gondozó dr. Tóthfalusi Annának.