free simple site templates

aktuális

Az online világ „megkoronázása”? 

- beszélgetés Michaela Glöcklerrel

Május 10-én kellett volna folytassuk a szeptemberben - a médiakalauz megjelenése kapcsán - elindított folyamatot.

A digitális médiaeszközök, az „online" hatalma azóta drámaian megnövekedett és az eddiginél is nagyobb éberséget, elkötelezettséget és felkészültséget követel szülőktől és pedagógusoktól ezeknek az eszközöknek a tudatos használata, az életünkbe, tanulásba/tanításba való beengedése, beépítése.

Ezzel a - stílusosan - online beszélgetéssel szeretnénk biztosítani, hogy nem szakad meg az együttgondolkodás és a törevkés arra, hogy egymást erősítve összekapcsolódjunk. Fontosnak tartottuk további igen időszerű kérdéseket is kicsit körbejárni. Szó van járványról, félelemről, karanténról, mindarról, amit ezek árnyékában történni hagyunk, és persze arról a reményről is, hogy talán legközelebb már nem.

Köszönjük Lendvay Miklósnak a tolmácsolást, Emich Szabolcsnak a vágást, és a Bionivo webáruháznak az anyagi támogatást.

The ”coronation” of the online World? 
conversation with Michaela Glöckler about digital media, pandemic, fears and hopes... 

"I hope that we will come out from this crisis with the idea that Humanity is ready for a change."

Eliant

Hogyan érinti a gyerekeket a koronavírus-járvány?

dr. med. Michaela Glöckler

Michaela Glöckler/ Andreas Neider/ Hartmut Ramm: Korona – egy krízis és kezelése. Támpontok a megértéshez és orvosi-terápiás tanácsok antropozófiai alapokon – című könyvből ezt a fejezetet fordította Monori Dóra

A jó hír az, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a gyerekek és a fiatalok szemlátomást nem betegednek meg súlyosan, hanem csak nagyon enyhén vagy egyáltalán nem. Ezzel kapcsolatban az április 4-ei NDR-podcastjében (Norddeutscher Rundfunk – Észak-németországi Hírközlési Vállalat) Drosten professzor (prof. Christian Drosten német virológus) is megjegyezte, hogy a háztartásokon belül, úgy tűnik, csak kevesen fertőződnek meg. Lehetséges, hogy létezik egy eddig észrevétlen, a megfázásos koronavírus által kialakított háttérimmunitás.

A Stuttgarter Zeitung 2020. április 17-ei számában megjelent „A családokra nehezedő terhek – a válság idején a politikának többet kell tennie a családokért és a gyerekekért” című írásában Dieter Fuchs a következőképpen összegezte az otthonokban jelentkező problémákat:

„11,4 millió kiskorú gyermeket nevelő családot arra kényszerítenek, hogy     egyszerre oldják meg a munkával, a tanulással és a gyermekgondozással járó feladatokat, miközben legnagyobbrészt izolálják őket azoktól, akik ebben a segítségükre tudnának lenni. Hosszú távon, különösen a kisgyermekes családok számára, szinte megoldhatatlan ez a probléma. Ennek pszichikai és gazdasági következményei lesznek – olyan nehézségek, amelyekre a politika mindezidáig nem áldozott kellő figyelmet. Ezen változtatni kell. (...) Egyéni megoldásokra van szükség, amelyekről lehetőség szerint a gyermek- és ifjúsági hivataloknak kell gondoskodniuk. Máskülönben a kevésbé iskolázott és szegényebb családok ki fognak hullani a rostán, és ennek az árát leginkább a gyerekek fizetik majd meg. Fennáll a veszélye, hogy kialakul egy „Korona-generáció”. (...) Semmibe veszik a gyermekek oktatásra, szabad mozgásra és társadalmi érintkezésre vonatkozó alapjogait. A társadalom súlyos árat fog fizetni azért, hogy a szülőket és a gyerekeket hónapokon keresztül ilyen teherrel sújtja."

És amennyire igazak ezek az állítások, ugyanannyira igaz közben az is, hogy az egyes bölcsődékben, óvodákban és iskolákban helyi szinten mindent megmozgatnak annak érdekében, hogy a kényszerbezárások idején áthidalómegoldásokat találjanak, online és telefonos tanácsadást nyújtsanak és szolidaritást tanúsítsanak. Egy tanárnő pl. minden gyereket felkeresett otthon, a szülőkkel pedig naponta egyeztet az e-mailben és Dropboxban elküldött feladatokról és tevékenységekről. Egy másik, folyamatos levelezésben van a gyerekekkel. Hiszen mire is van leginkább szükségük válsághelyzetben? Arra, ami a legfontosabb: emberi kapcsolatokra, jelenlétre és közelségre.

Legalább egy felnőtt jelenlétére, aki biztosítani tudja számukra azt az érzést, hogy a koronavírus körüli izgalom ellenére minden rendben van. A gyerekek még a háborús időkben is megfelelően védve voltak, ha a felnőttek az ő belső biztonságuk, az életbe és a jövőbe vetett bizalmuk által nyugalmat és derűlátást tudtak sugározni. És a gyermekek kedvéért erre sokkal inkább képesek vagyunk, mint amennyire nélkülük lennénk. A közös játék, a meseolvasás, a beszélgetés, az éneklés, a festés vagy a barkácsolás – ezek mind segíthetnek abban, hogy a családi köteléket erősítsük. Minden, ami a közvetlen emberi kapcsolatot mélyíti, és segít a közelséget átélhetővé tenni, egyfajta lelki táplálékot jelent - ilyen időkben ez még szinte fontosabb, mint hogy mindig megfelelő étel kerüljön az asztalra.

Mit tudunk még mindezek mellett otthon és a szűkebb környezetünkben tenni? A ház körüli feladatoknál, amikor csak tudjuk, vonjuk be a gyerekeket: főzzünk, takarítsunk, rakjunk rendet közösen. Ha a felnőttek valamit örömmel csinálnak, ahhoz a gyerekek is kedvet kapnak, és szívesen csatlakoznak. Séta közben igyekezzünk a gyerekek szemével látni; mindent felfedezni, örülni a szép időnek, a virágoknak, a felhőknek és a szélnek.

És a legfontosabb: a koronavírus-válság egyik kísérőjelensége az, hogy hatására bizony felerősödött a digitalizáció jelentősége. A szociális elszigeteltség a kommunikációt az elektromos felületekre száműzte, a határok lezárása és az utazási tilalom hatására csak virtuálisan, Zoomon vagy Skype-on tudunk találkozni. Az iskolák online tanítanak, otthon pedig már amúgy is megvolt a szerepük a különböző médiáknak. Így még nehezebben vagy akár egyáltalán nem tudunk napi szinten azért harcolni, hogy korlátok közé szorítsuk a képernyő előtt töltött időt. Annál is inkább fontos egyértelműen felhívni rá a figyelmet, hogy semmi sem károsítja jobban a gyerekek és a fiatalok egészséges agyfejlődését, mint ha a testi fejlődés évei alatt túl sok időt töltenek a képernyő előtt. Különösen igaz ez a gyermekkor első éveire, amikor az agy a leggyorsabban fejlődik – ezért ebben a korban így hangzik az aranyszabály: Három éves kor alatt – a képernyő sötét marad!”

Ezzel kapcsolatban most különösen ajánlott forgatni a Bündnis für humane Bildung (Szövetség az Emberi Oktatásért) által összeállított és kiadott „Egészségesen felnőni a digitális médiaeszközök világában” című médiatanácsadót. Egyrészt a független kutatások révén megfelelő tudományos hátteret kínál a neurobiológiai összefüggések megértéséhez, másrészt arra is felhívja a figyelmet, hogy a fiatalok agya nagyobb érzékenységgel reagál az elektroszmogra, továbbá segítséget nyújt abban is, miképp tudjuk a gyermekeinket a cybermobbing (internetes bántalmazás) valamint az internet és a közösségi hálók egyéb negatív hatásaitól megvédeni.

Különösen fontos, hogy a képernyő helyett hogyan biztosíthatunk a gyerekeknek és a fiataloknak olyan pozitív élményeket, amelyek a koruknak megfelelő ösztönzést tudnak nyújtani a tanuláshoz és a fejlődéshez. Az emberi agynak kb. 16 évre van szüksége ahhoz, hogy a homloklebeny ellenőrző központja megfelelően éretté váljon az önálló gondolkodás, a felelősségtudat és az autonóm lelkiismeret működéséhez.

Mivel lehet azonban leginkább elősegíteni az agy megfelelő fejlődését? Az egész testtel végzett tevékenységekkel! Ahogy az agykárosodott csecsemők fejlesztésekor is gimnasztikát alkalmaznak, ahol az egyes mozdulatok révén a károsodott területek a regenerációhoz az ösztönzést és a támogatást a nem károsodott részekről kapják, úgy ezt hangsúlyozzák érdekes módon a demencia megelőzésére vonatkozó javaslatok is. Nem a keresztrejtvényfejtést vagy a fejszámolást ajánlják, hanem a testi ügyességi-, koordinációs és mozgásos gyakorlatokat. Mindezek mellett a művészeti tevékenységek, pl. a festés, az agyagozás, az éneklés, a zenélés, a komédiázás vagy a bábszínházi játék, valamint a klasszikus iskolai tevékenységek, pl. a kéz számára megerőltető írástanulás vagy az egész testet igénybe vevő tevékenységek segítik elő a legjobban az agy megfelelő fejlődését. Az érintőképernyőn alkalmazott „elhúz és érint” mozdulatok viszont nem alkalmasak erre, mivel ilyenkor a test saját aktivitása és a komplex szenzoros integrációt elősegítő mozdulatok egyáltalán nincsenek jelen.

Még a látási folyamat is pont ellenkezőképpen zajlik, ha a képernyőre nézünk, mint ahogy az egy egészséges szem esetén egyébként végbemegy. Nézéskor a szemünk izmai aktívan mozgásban vannak, hogy képesek legyenek a szó valódi értelmében érzékelni azt, amit meg szeretnénk figyelni. Ezzel szemben a képernyő előtt ülve azt látjuk, hogy a kép van mozgásban, a szem izmai pedig megmerevednek és inaktívvá válnak. A már kifejlődött agyszerkezettel rendelkező felnőtteknél nem jelent akkora gondot, ha a munkájuk vagy magánjellegű ügyeik miatt akár hosszú időn keresztül is a számítógép előtt ülnek, de a gyerekeknél és a fiataloknál azt eredményezi, hogy a szemük érése ingerhiányos környezetben megy végbe.

Milyen következményekkel jár ez? A gyermekek hozzászoknak, hogy mindig egy, már meglévő séma szerint reagáljanak. A fejlődésük során a fantázia, az empátia és az önálló gondolkodás korlátok közé lesz szorítva. Ezért is alapelv a Waldorf-pedagógiában, hogy a fogyasztás helyett az egyéni kezdeményezéseket támogatják, és hogy az egyes feladatokat a gyerekek megtanulják maguk is elvégezni, mielőtt a számítógépnek delegálnák azt – ezek által segíthetjük elő legjobban az emberi kulcskompetenciák kifejlődését. A pedagógusok számára hasznos lehet az Edwin Hübner professzor által kidolgozott médiapedagógiai Waldorf-tanterv, amely számos javaslatot ad számukra, hogy hogyan tudják a diákjaiknál a szükséges médiakompetencia és médiaérettség kialakulását kreatív módon elérni. Ugyanitt kell említést tennünk az Allianz ELIANT kezdeményezésről, amely a „Bündnis für humane Bildung“ szövetséggel közösen a képernyőmentes óvodákhoz és iskolákhoz való jogunkért száll síkra.


MEGJEGYZÉS: Folyamatban van a könyv további, Michaela Glöckler által írt fejezeteinek fordítása és – akárcsak a német eredeti kiadvány – ez is e-book formájában lesz elérhető annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban minél szélesebb közönséghez jusson el.

További információkért az info@eliant.hu címre lehet írni a folyamatot gondozó dr. Tóthfalusi Annának.

A Campus A Stuttgart interjúja Michaela Glöcklerrel, antropozófus gyermekorvossal, a Nagy Gyermekkalauz írójával, az ELIANT kezdeményezések koordinátorával


Az eredeti leiratot dr. med. Michaela Glöckler-től kapta az ELIANT.HU 
Fordította Bánhegyi Anikó, szerkesztette Kiss Emília.
Lektorálta dr. Tóthfalusi Anna és Sárközy Ágota.

 Az anyag teljes terjedelmében idekattintva letölthető

OSZD MEG EZT AZ OLDALT!

a könyv

A szinte egyidejűleg német és angol nyelven megjelent „Egészségesen felnőni a digitális eszközök világában" című útmutatót már 16 nyelvre lefordították világszerte. Elsőként - tavaly szeptemberben - a magyar kiadás jelent meg, Vekerdy Tamás előszavával, január óta pedig immár a második, további magyar referenciákkal bővített, a beolvasható linkeknek köszönhetően kényelmesebben használható kiadást lehet megvásárolni a Pagony boltokban és a Bionivo webáruházban. Mivel az elmúlt időszakban a téma még fontosabbá vált, de közben sok család számára anyagi nehézésgeket is okozott, jelentősen csökkentettük a könyv árát.



Képekről

Mobirise

Játék és mese a kisgyerek lelki életének két legfontosabb szükséglete – a folyamatos utánzás lehetősége mellett, mellyel a világot (és önmagát) tanulja.
Játék és mese.

A játék a testet is megmozgatja – mindig és csakis szabad játékról van szó kisgyerekkorban! –, a mese a képzeletet röpteti és ezzel a pszichikumot.
Játék közben és mesehallgatás közben a kisgyerek belső képeket készít.
– Ne lépj a szőnyegre! Az a tenger! – Tudja, hogy szőnyeg, de látja, hogy tenger. A belső képzeleti képet kivetíti a külvilágra.
Mesélek a kis királyfiról, aki felhúzza a hétmérföldes csizmát és átlépi az Ezüsthegyet, átlépi az Aranyhegyet, átlépi az Óperenciást.
Gyerekem rám kiált:
– Apa! Nem mondtad, hogy sárga csizmát!
Mert – remélhetőleg – sokadszorra mesélem ugyanazt a mesét, amit annyira szeret. Az ismétlés énerősítő hatású és erre neki még nagyon nagy szüksége van. Így hát tudja, hogy a mesében sárga csizmáról van szó és rám tud azonnal kiáltani, ha kihagyom a csizmaszínt, mert ő látja. Mert mesehallgatás közben belső képeket készít. Méghozzá annál jobban és pontosabban tudja ezeket elkészíteni, minél dallamosabban és ritmikusabban mesélek (és minél több redundanciával). „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…” – még mindig csak annyit mondtam, hogy volt, de így kell mesélni. A ritmus, a dallam és az ismétlés az alaklélektan szerint „alak”, figura és az alaklélektan egyik alaptörvénye, hogy az egyik alak annál könnyebben változik át egy tetszés szerinti másik alakká, minél tagoltabb, minél érzékletesebb. És mivel a belső kép is „alak”, figura, ezért a ritmikus, dallamos, ismétlő mesemondás tud igazán intenzív belső képeket felidézni. Különösen akkor, ha fejből mesélünk! Nem baj, hogy kisebb a szókincsünk, nem baj, hogy esetleg összevissza keverjük az események sorrendjét, ha fejből mesélünk – ha tudunk fejből mesélni, mert már előbb elolvastuk a mesét –, akkor a minket hallgató gyerek bekapcsolódik lelki tevékenységünkbe és sokkal intenzívebben tud részt venni, involválódni a mese rohanó eseményeibe.
A belső képkészítés elaboráció, mondja a pszichológia, feldolgozás. Feszültségek, vágyak, kötődések és kapcsolódások („szeretetek”), dühök, szorongások és ismeretek feldolgozása. (Ilyen feldolgozás történik az álomban is vagy a nappali fantáziálásban is.)
De a látott mese nem mese!

A kisgyereknek óriási a képéhsége, mert rengeteg feldolgoznivalója van.
De nem tud különbséget tenni külső és belső kép között.
Megjelenik a képernyőn – a televízió, a számítógép, a laptop, a tablet, az okostelefon képernyőjén – a kép. „Á, ez az, amit úgy szeretek, ami mindig olyan megkönnyebbülést hoz!” (Játékban és mesehallgatás közben…) De ez a külső kép csalódást kell, hogy okozzon, mert olyan csak, mint kutyának a gumicsont. Nincs rajta mit rágni, szagolni, nem lehet belőle levet, velőt szívni… A gyerek képéhsége kielégítetlen marad. Ha a kisgyerek csak a legjobb angol természetfilmeket nézi a televízión, egy idő után akkor is feszültebb, agresszívebb – vagy depresszívebb! – lesz, miközben nem tud elszakadni a képtől.

Magyar vizsgálatok szerint (Nagy József és munkatársai) az a kisgyerek, aki rendszeresen hall mesét, az iskolába lépés idejére másfél évvel előzheti meg anyanyelvi fejlettségben azt, aki csak rendszertelenül hall mesét (mert többnyire nézi a különböző képernyőkön, vagy éppenséggel az okoson).
A másik ember, a beszéd, a kapcsolat jelen van a játékban és a mesében (még akkor is, ha a kisgyerek éppen egyedül játszik, hallgassuk csak meg, milyen sokszor és sokat beszélnek magányos játék közben is, esetleg több szereplőt is megjelenítve). De nincs jelen a látott mesében, még ha beszél is a képernyő.
A külső kép elnémító kép. A képernyő kapcsolat nélküli világba vezet be.
Ezek a csodás kütyük valójában varázseszközök, olyasmiket valósítanak meg, amikről az emberiség mindig is álmodott, fantáziált vagy mágikus eszközökkel próbált megidézni. A távolba látok, hallok, beszélek…
De ők használnak minket – elbűvölnek, lenyűgöznek, nem tudunk szabadulni –, nem pedig mi őket.
Legalábbis ma még így van, túl újak, túl szokatlanok, túl varázslatosak.
Te, szülő, tanár hogyan használod ezt a modern kristálygömböt, illetve ezeknek nagy és kicsi sokaságát?
Vajon ebéd közben ott rezeg a tányérod mellett vagy a zsebedben az okostelefon – és, ha „fegyelmezett” vagy, tapintatosan felállsz és kimész, ha hívnak, és csak odapislantasz, ha „kapásod” van?
Rettenetes!

Az az ötgyerekes észak-rajna-vesztfáliai pedagógus család jut eszembe, melyhez hivatalos voltam vasárnapi ebédre a nyolcvanas évek végén. Ebéd közben megszólalt a másik szobában a telefon, jól hallatszott, az ajtó is nyitva volt. Hosszan csöngött, senki nem állt fel az asztaltól. Aztán újra csöngött és újra. Még az ajtót sem csukták be. – Nem veszitek fel? – kérdeztem idegesen, magyar módra. – Ebédelünk! – volt a válasz – És beszélgetünk… Ez vonalas telefon volt, akkor még nem voltak kütyük…
Ne csodálkozzunk, hogy gyerekeink feszültek, nyugtalanok, agresszívek, vagy éppen tétlenek, hogy redukált a szókincsük, hogy sokszor úgy érezzük, nem tudunk velük kapcsolatba lépni, bár még nincsenek a bezárkózó kamaszkorban.

A kütyük!
Hogy mi mindent vesznek el tőlünk, hogy hogyan tesznek függővé, hogy hogyan sodorhatnak bajba és kétségbeesésbe – és hogy hogyan tudnánk mindez ellen védekezni és hogyan tudnánk védeni a gyerekeinket, erről szól ez a nagyszerű kézikönyv számtalan tanáccsal és példával szolgálva a mindennapok fontos pillanataira és az életvezetés – a mi, szülők és tanárok, életvezetésünk! – egészére is.
Forgassátok haszonnal.

Vekerdy Tamás

A Mobirise témák alapja a Bootstrap 3 és Bootstrap 4, melyek a legnagyobb teljesítményű mobilbarát keretrendszerek. Mostantól, még ha nem is vagy hozzáértő, tagja lehetsz a leggyorsabban növekvő bootstrap közösségnek.

Válassz az előre elkészített blokkok - teljes képernyős intró, bootstrap diavetítő, tartalom slider, reszponzív képgaléria lighbox-szal, parallax görgetés, videó hátterek, menük, ragadós fejlécek stb. - széles palettájáról.

A legfrissebb Google tesztek szerint a Mobirise-zal készített webhelyek 100%-ban mobilbarátok. Márpedig a Google (hivatalosan is) imádja az ilyen webhelyeket!

A Mobirise témák alapja a Bootstrap 3 és Bootstrap 4, melyek a legnagyobb teljesítményű mobilbarát keretrendszerek. Mostantól, még ha nem is vagy hozzáértő, tagja lehetsz a leggyorsabban növekvő bootstrap közösségnek.

Válassz az előre elkészített blokkok - teljes képernyős intró, bootstrap diavetítő, tartalom slider, reszponzív képgaléria lighbox-szal, parallax görgetés, videó hátterek, menük, ragadós fejlécek stb. - széles palettájáról.

Mobirise

a kampány

Petíció


az Európai Unió és tagállamainak oktatáspolitikai felelőseihez
Választási szabadságot az óvodák és általános iskolák digitalizációjának kérdésében

Követeljük, hogy:
a tanárok, a nevelők és a szülők maguk dönthessenek arról, hogy egy oktatási intézmény meddig (hány éves korig) maradjon képernyőmentes.
A gyerekek / fiatalok tanításáért felelős személyek számára lehetővé kell tenni, hogy meghatározzák, milyen médiát használnak a munkájuk során, hogy alkalmaznak-e digitális eszközöket, és ha igen, akkor milyen célokra.
Ehhez elengedhetetlen, hogy működhessenek képernyőmentes bölcsődék, óvodák és iskolák.
Az oktatási politika nem ragaszkodhat a teljes digitalizációhoz, hanem engedélyeznie kell a kreatív alternatívák használatát azok számára, akik a gyermekeknek elsősorban a valós világból származó tanulási tapasztalatokat szeretnének átadni. 

videók

rólunk

Az ELIANT nemzetközi, elsősorban európai kezdeményezések összefogása, melyek az élet minden területén a választási szabadságot, és - ennek előfeltételeként - a választási lehetőségek megismertetését és elérhetőségét célozzák meg.

Ennek érdekében tájékoztató, érzékenyítő, tényfeltáró tevékenységet folytat számos országban, kiadványokkal, nemzetközi kampányokkal és rendezvényekkel, a döntéshozatali szintek megszólításával.

Független, korrekt, részrehajlástól és a legkülönfélébb érdekeltségektől mentes tájékoztatásra van szükség ahhoz, hogy egyének és közösségek szabadon alkotott véleményük alapján hozhassanak felelős döntéseket az őket érintő kérdésekben az élet minden területén: oktatás, egyészségügy, vallás, mezőgazdaság, társadalmi és gazdasági vállalkozás, és érvényesíthessék álláspontjukat a döntéshozatal helyi, nemzeti és nemzetközi szintjén.

Az eliant.hu honlap ezt a munkát kívánja Magyarországon és a középeurópai térségben terjeszteni és támogatni, további kapcsolódási lehetőségeket nyújtva.

kapcsolat

Bionivo

Az oldal támogatója

Maradjunk kapcsolatban